Mit vigyorogsz? Úgyis megdöglesz.


2009. július 27., hétfő

Szupergonoszexnőpost, 2. rész

Sziasztok, és szia Csaba!
Tehát az előző postban a történetet ott hagytam abba, hogy összejöttem a csajjal, öröm, boldogság. Nem sejtettem, hogy olyan fekete özveggyel van dolgom, aki nem megöli párját, hanem csak kínozza, folyamatosan, s lassan csepegtetve belé a mérgét...
Tehát az első hét. Boldogságban telt, mint a legtöbb új párnak... Voltak olyanok, akik ellenezték a kapcsolatot, persze önző okokból (maguknak akarták Bogit), míg mások még örültek az elején, hogy milyenkurvajó is ez. Aztán...
Eltelt egy hét. És a következő poén ütötte ki a biztosítékot a sárkány düh -és tűzokádó központjában:
"A niki, te az olyan jó csaj. És pont úgy néz ki, mint te, pont ott lakik, és még az msn címetek, meg a telótok száma is azonos. Tökjó! " A poént én mondtam msn-en, s a reakció borzalmas volt.
Adalék, hogy a csaj már előtte többször szólíttatta magát Nikinek, ellenségeinket megtéveszteni akarva.
Itt kezdődött aztán a DRÁMADRÁMADRÁMA!... Ugyanis ezen besértődött, és kijelentette, hogy nem hajlandó velem beszélni, mert ki kell hevernie ezt a "póént". (igen, póént, nem poént.) Végül kb egy óra magyarázkodás, és telefonálgatás után hajlandó volt megbocsájtani a "szemétségemet".

De nem csak ez volt a baj. Történt egyszer ugyanis, hogy össznépi piálást tartottunk nála, 5en. Volt ott minden finomság, és ő, jó házigazda révén kicsit jobban felöntött a garatra... És rájött, hogy mi együtt vagyunk, és lehetne itt jó dolgokat csinálni a szobájában... Úgyhogy megfogott, és gyengéden behúzott az ágyába, ajtót meg ránk zárta. Míg én próbáltam ellenállni, és elérni, hogy ne most, hanem majd kicsit józanabban történjen majd meg a dolog, s kicsit kettesebben... addig kint a többiek magukba mélyedve bámulták a Grundig feliratú DVD-t. (reklám, majd számlámra utaljátok, ahogy megbeszéltük, kösz!) Bámulták, egészen addig, míg egyikük megelégelte, és elkezdett üvölteni, hogy ő haza akar menni, engedjük be, mert kéri az mp3 lejátszóját. Bent ezt hallottam, és miközben a pólómtól próbáltak megszabadítani, én fáradhatatlanul érveltem tovább, hogy azért mégiscsak ki kéne nyitni, és hazaengedni őket, utána folytathatjuk... Érvemnek nyomatékot adott eközben vérszemet kapott haverom, aki már vodkásüveggel püfölte az üvegajtót. Nagy nehezen végül fölöltöztünk, és az ajtót is kinyitottuk, haverom beviharzott, és sértődötten magához vette mp3 lejátszóját. Kimentem beszélgetni a többiekkel, közben hevesen elnézést kérve minden kínos percért... Ami eközben történt, abból nem sokat láttam: Még viszonylag friss barátnőm beinvitálta Slayert a szobájába, s megpróbálta megcsókolni, meg magához húzni (gondolom neki ekkor mindegy volt, a fasz az fasz.), de Slayer ellenállt, és kijelentette, hogy nem fog a barátja nőjével, mert milyen az már. Ezután mindenki távozott, s Slayertől megtudtam, hogy mi is történt. Kettesben maradtam Bogival, majd számon kértem a dologról, mire sírva fakadt, kijelentette, hogy nem úgy történt, majd elaludt a konyhaasztalra dőlve. Ágyba tettem, majd távoztam a helyszínről.

Hangsúlyozom, ezek nem kitalált történetek, és az élő személyekkel való hasonlóság sem a véletlen műve!

Folytatása következik...

1 beszólás: