Élek

A minap érdekes beszélgetésem volt Slayerrel. A témáját most hanyagoljuk, egy dolog ragadott meg engem belőle nagyon, mégpedig az, hogy mi kell egy embernek ahhoz, hogy elmondhassa magáról: "Igen, én élek"?

Szerintem mindenkinek más. Vannak, akik a politikába merülnek, esetleg blogolnak, zsidóznak. Bennük az a téveszme él, hogy ők tesznek valamit ezáltal a hazáért, pedig valójában mi is lesz 10 év múlva? "Igen, volt egy blog, aha, olvastam, volt pár érdekes dolog benne, de semmi extra. De a sörözések faszák voltak." Kb.

Vannak emberek, akik valójában tudnak tenni a hazáért, legalábbis szerintük. Más szerint pont, hogy nem tesznek semmit, csak jártatják a szájukat. Mert minek is ír az ember? Ír egy postot, hogy azzal megváltsa a világot... Valójában nem váltja meg a világot, páran esetleg kedvet kapnak tőle, megtudják, hogy más mit gondol, hogy ők mit gondoljanak... De ez csak az írónak az önkielégítése. Páran persze nem élvezik az írást, ők azt hiszik, hogy rájuk jutott a próféta szerepe, hogy megszenvedjenek az igazságért, és terjesszék az "igét". Valójában ők a rivaldafényt élvezik, amit ez által kapnak. Mert a figyelmet mindenki szereti, legyen politikus, blogger, vagy akár pólóárus.

Persze léteznek olyanok, akik tényleg tesznek is valamit, de ezekből igen kevés van, és személyükre majd csak sok-sok év múlva derül fény. "Igen, ő igaz ember volt."

Nekem, mint átlag embernek nem sok kell a boldogsághoz. Nem kell az, hogy a blogomnak 10.000-es olvasótábora legyen, nem kell, hogy tegyek valamit a hazáért. Nekem egyszerűen egy élet kell. Barátok, akik majd elmondják rólam, hogy jó barát vagyok, egy szerető barátnő, aki elmondja rólam, hogy hűséges, jó ember vagyok, akit érdemes szeretni, s tud is szeretni, és egy család, akik szintén szeretettel tekintenek rám. Ha ez megvan, akkor elmondhatom magamról, hogy igen, van miért élnem.
Isten szerencsémre megadta nekem mindezt.

Igen, én élek.